Környezetbarát vízi erőmű készül a Murán

Környezetbarát, úszó vízi erőmű készül a Murán, a már legyártott berendezés az engedélyekre vár, hogy vízre tudják bocsátani – tájékoztatta Tótszerdahely polgármestere szerdán az MTI-t.

Tislér István (független) elmondta: az 5,5 tonnás, mindössze 8 négyzetméter alapterületű erőművet 6 pillér tartja majd egy horganyzott rácsos szerkezettel a Mura folyó felett. Működési elve hasonló az egykori vízimalmokéhoz, de annál környezetbarátabb, mert a működtetése vagy a karbantartása során semmilyen szennyezőanyag nem kerül a folyóba. Hozzátette, a Mura Magyarország leggyorsabb folyója, amely óránként 8 kilowatt kapacitással termel majd áramot a berendezés jóvoltából. A tervek szerint az erőmű az egész település közvilágítási igényét fedezi – ami óránként 6,2 kilowatt -, de jutna villamos energia az intézmények energiaellátására is. Tótszerdahely a horvát-magyar határon átnyúló IPA program keretéből nyert korábban 87 ezer eurót a szennyvíztisztító telep szennyvíziszap-kibocsátásának mérséklésére, illetve az áramtermelő erőmű megvalósítására. A beruházás révén a Tótszentmárton és Becsehely szennyvizét is feldolgozó telepen az eddigi közel 5 ezer köbméterről a tizedére csökken az évente keletkező iszap mennyisége, ami a szállítási költségek miatt jelentős megtakarítást hoz a településeknek. A pályázati forrásból a murai áramtermelő kivitelezése mintegy 20 ezer euróba került, nemrég készült el, de egyelőre szárazon áll. A szükséges engedélyek megadására várnak, és majd a vízre bocsátása után építhetik ki az áramhálózathoz a kapcsolatot – mondta el a polgármester.

Ajánlott tartalom

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Az Osztrák Technológiai Intézet – 18 projektpartnerével közösen – az akkumulátorgyártás kizöldítését kutatja bécsi központjában az Európai Unió HORIZONE programja keretében. A cél, hogy újrahasznosított anyagokból állítsanak elő akkumulátorokat, de alternatív nyersanyagokkal is kísérleteznek majd. Az új technológiáknak köszönhetően csökkenhet az európai akkumulátorgyártás függősége a külföldi nyersanyagoktól.