Fojtó, szemfájdító, köhögésre ingerlő sűrű szmog borította be ismét Pekinget és környékét. A kínai főváros 35 mérőállomásának 70 százaléka a hatos fokozatú skálán a legmagasabb szennyezettséget mérte.
BővebbenKeresési eredmények
Rengeteg víz van a Marson
Jelentősnek mennyiségben tartalmaz vizet a Mars talaja a Curiosity által vett minták elemzése alapján – jelentették be amerikai kutatók a Science című tudományos folyóirat legfrissebb számában.
BővebbenA koptatott farmerek valódi ára
Számos civil szervezet felhívta már a figyelmet arra, hogy a koptatott farmerek előállításának technológiáján változtatni kell, mert munkások ezreinek egészségébe, vagy akár életébe kerül a kőmosott farmer. Segíts te is, hogy a távol-keleti gyárak alkalmazottai valódi védelemben részesüljenek!
BővebbenA tüntetések folytatódnak Verespatakért
A Kormány egyetlen követelését sem teljesítette az utcákra vonuló tömegnek.
BővebbenA levegőből veszi ki az oxigént a magyar találmány
„Mindig azt mondtam, hogy az élethez három dolog kell: élelem, víz és levegő. Evés nélkül akár egy hónapig, víz nélkül egy hétig is ki lehet bírni, na de levegő nélkül...?” – mondja mosolyogva Schlemmer László, a Supair-Lux Kft. ügyvezető igazgatója.
BővebbenDrasztikus lépéseket tesz Peking a szmog ellen
Pekingben tovább csökkentik a forgalomba helyezhető új autók számát és 1200 vállalatot bezárnak vagy korszerűsítenek – derült ki hétfőn, amikor a fővárosi vezetés közreadta a pekingi levegő állapotát javítani tervezett lépéseit.
BővebbenBontási hulladékot venne az állam
Az állam kilónként egy forintos áron vásárolná meg a bontási törmelékeket, amelyeket később 30 százalékos arányban új utak alapozásánál használnának fel. Az újrahasznosítás elvileg plusz bevételt hozna a költségvetésnek, a hat forintos eladási ár a VM számításai szerint bőségesen fedezné a rendszer kiépítésének költségeit.
BővebbenTöbb száz milliárd dolláros terv Észak-Kína levegőjének javítására
A kínai kormány jóváhagyta azt az ötéves, 277 milliárd dolláros tervet, amelyet a környezetvédelmi tárca illetékesei dolgoztak ki Észak-Kína levegőminőségének javítására - írta a China Daily című napilap.
BővebbenA telefonod a kulcs!
Trendi és biztonságos zármegoldások a sokszor eltűnő kulccsomók helyett. Megjelent a piacon az iBlueOpen – 2013-as év legjobb mobilos projektje!
BővebbenVilágító felhőket fotóztak
Világító felhőket fotóztak vasárnap éjjel Verseg térségében. A látványos jelenség nem egyedülálló, de csak nyaranta lehet megfigyelni. A szaknyelven poláris mezoszférikus felhőnek nevezett jelenség kialakulására és viselkedésére máig nem született pontos magyarázat, de a létrejöttének az okát ismerjük.
Bővebben