Tűzgömböt láttak Magyarország fölött

17 óra 50 perckor olvasóink az ország számos pontján zölden izzó meteort láttak – közölte az Időkép csütörtök este. A meteorológiai portál szerint a jelenséget Kecskemét mellett Budapestről, Ceglédről, Kalocsa, Szeged, Miskolcról és Szentesről is látták. Valószínűleg a Dunántúlról is látható lett volna, ha nincsenek esőfelhők az égen.

A meteornak az olvasói beszámolók szerint igen erős fénye volt, több másodpercig látszott, keleti-nyugati irányban vonult át az égen, majd darabokra hullott. „Tűzijátékszerűen ívelt hatalmas fénnyel, és a végére kettévált”. A jelenséget a Magyar Csillagászati Egyesület meteorészlelő fórumában is megerősítette több hozzászóló. „17:46-kor én is láttam a Váci úton a Duna Plaza mellett állva a piros lámpánál, északi irányba nézve. Viszonylag lassú volt, több darabra esett szét” – írja az egyik fórumozó. „Látható volt a lelassulása. Aztán szép egyenletesen, szinte vízszintesen siklott, hangot nem hallottam. Fényessége a Holdéval volt egyenlő egy pillanatra, hideg neonszerű fénnyel” – közölte egy másik hozzászóló. A Tűzgömbök Világa blog is gyűjti az észleléseket. Sárneczky Krisztián csillagász így ír a látottakról: „17:47-kor fantasztikus, csodálatos meteor ment a Jupiter környékétől végig az északi égen majdnem nyugatig. A narancsos felhők között a fekete égen mintha festve lett volna. Zöldes, sárgás, a peremén kék szikrákkal, több lépcsőben darabok robbantak le róla, a felhők mögött haladva pedig megvilágította azokat. Vagy 3 másodpercig tartott, fényessége kb. -4 magnitúdó lehetett.”

Az index.hu olvasója, István is hasonló tapasztalatról számolt be levelében: „Gödöllőn láttam kb 17:48-kor. Arra gondoltam, hogy valami tűzijáték, amit nem fel, hanem majd vízszintesen lőttek ki. Nagyon fényes volt.” Kiss Szabolcs, a Sülysápi Amatőrcsillagász Egyesület tagja egy videót is küldött nekünk. „A HUSUL nevű meteormegfigyelő kamerája rögzítette Tápiószecsőről” – írja.

A videó ide kattintva nézhető meg.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.