Az autóhasználat korlátozására buzdító hét kezdődik az Európai Unióban

Csütörtöktől egy héten át több száz város és település (köztük 95 magyar) vesz részt Európa-szerte és Európán kívül az Európai Mobilitási Hét elnevezésű rendezvénysorozaton, a fenntartható városi közlekedésnek szentelt eseményen – emlékeztetett szerdán Brüsszelben kiadott közleményében az Európai Bizottság.

Az autómentes napokat is magában foglaló rendezvénysorozat célja a helyi hatóságok ösztönzése a személygépkocsi-használat alternatíváinak előmozdítására, valamint “annak kiemelése, hogy ezek az alternatív megoldások milyen kedvezően hatnak a közegészségre és a környezetre” . A brüsszeli bizottság emlékeztetett arra is, hogy első ízben 2002-ben rendeztek mobilitási hetet, és azóta a részt vevő városok száma folyamatosan nőtt. Tavaly rekordszámú, 2181 város kapcsolódott be a rendezvénysorozatba, amelyen összesen 237 millió résztvevőt regisztráltak.
Az eddigi rendezvények eredményeképpen világszerte már több mint 4400 hosszú távra szóló intézkedést vezettek be. Az Európai Mobilitási Hét sikeres modelljét egyre több Európán kívüli ország is átveszi, többek között Argentína, Kanada, Ecuador, Japán és Tajvan.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.