A Belügyminisztérium rendszeres adatközlése szerint az elmúlt hónapban elért gyarapodással mostanáig közel 61 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi állt forgalomba Magyarországon, a teljes zöld rendszámos állomány a hibridekkel együtt júniusban múlta felül a 100 ezer darabot; az újabb mérföldkő elérése a leginkább klímabarát flotta lendületes bővülését jelzi - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán hétfőn.
BővebbenKeresési eredmények
ÉKM: ismét pályázhatnak az önkormányzatok és a munkaadók a kerékpárosbarát címre
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet idén is meghirdeti Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely pályázatát, amelyre önkormányzatok és munkaadók jelentkezhetnek a tavalyi évben megvalósított fejlesztéseikkel és szemléletformálási erőfeszítéseikkel - hirdette meg csütörtöki közleményében a minisztérium.
BővebbenPET palackokkal kapcsolatos zöld állításokat vizsgál a GVH
Több vállalkozással szemben is eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításaikkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.
BővebbenÍgy lehet összerakni szinte negyedannyi idő alatt egy teljes épületgépészeti rendszert
Az építőipar termelési volumene csökkenő tendenciát mutat és az iparág jelentős átalakuláson megy keresztül, ezért a fennmaradáshoz új ötletek és megoldások kellenek.
BővebbenNagy figyelem szegeződik a magyar kertész ágazatra
A magyarországi kertészetek, benne az alma- és körtetermesztők nemzetközi elismertségét jelzi, hogy az Alma- és Körte Világszövetség, a WAPA Magyarországon rendezi meg a Prognosfruit nemzetközi konferenciáját - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a rendezvény budapesti megnyitóján az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.
BővebbenÖsszefogással megújulhat a Balaton
Összefogással megújulhat a Balaton, így élhetőbb, szebb környezetet adhatunk tovább unokáinknak, mint amelyet mi örököltünk elődeinktől - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton, Alsóörsön, a természetvédelem jegyében szervezett BalatonGreen 2024 Fesztivál és EXPO megnyitó ünnepségén.
BővebbenÍgy lehet összerakni szinte negyedannyi idő alatt egy teljes épületgépészeti rendszert
Élen járnak innovációban a családi építőipari cégek.
BővebbenFenntarthatóság és energiahatékonyság az agráriparban
A feldolgozóüzemek energiaigénye jelentős, különösen, amikor egy üzemben a hűtés, a fűtés, és a HMV (használati melegvíz) egyaránt szükséges. Az ÉLIP pályázat támogatásával is elérhető innovatív hőszivattyús rendszerek kiváló megoldást nyújtanak, hiszen nemcsak a környezetterhelést csökkentik, hanem jelentősen hozzájárulnak a költség csökkentéséhez.
BővebbenAz MVM Mobiliti átadta első nagy teljesítményű töltőállomását
Az MVM Mobiliti Törökbálinton átadta első 600 kilowatt összteljesítményű töltőállomását, amelyet európai uniós támogatásból valósított meg - közölte az ország legnagyobb e-töltő-hálózatát működtető MVM Mobiliti Kft. hétfőn az MTI-vel.
BővebbenA halálos klímapusztítás, avagy hogyan beszéljünk az éghajlatváltozásról?
Globális felmelegedés, üvegházhatás, klímakatasztrófa – ezeket a szavakat használjuk a leggyakrabban, amikor a környezetünket érő fenyegetésekről beszélünk. Forgács Bálint, az ELTE PPK kutatója szerint e kifejezések nem elég hatékonyak, ezért az orvosi nyelvhasználatot javasolja annak érdekében, hogy súlyának megfelelően kezelhessük a problémát.
Bővebben