Hatósági energiaárak: irány a múlt!

Egy szűk héttel a benyújtása után az Országgyűlés már el is fogadta az V. kerület polgármesterének a villamos- és gáztörvényt módosító indítványát. Az Energia Klub szerint a döntés nem csupán visszalépés, hanem ellentétes a szükséges iránnyal. Ámon Ada írása.

Az újonnan megszavazott módosítás értelmében július elsejétől hatósági áras lesz a villamosenergia- és a földgázszolgáltatás az egyetemes fogyasztói körben, amely gyakorlatilag a lakossági fogyasztókat jelenti. A kormányzat kommunikációja szerint ez egy átmeneti megoldás. A törvények (VET, GET) módosítására az indoklás szerint azért volt szükség, mert az így létrejött ármoratórium „lehetőséget ad olyan új árszabályozási rendszer kialakítására, amely biztosítja, hogy a valós költségeket tükröző egyetemes szolgáltatási árak alakuljanak ki…” Továbbá leszögezi, hogy a „törvényjavaslat összhangban van az EU előírásaival” Végül az általános indoklás a „javaslat a versenyre nincs torzító hatással” mondattal zár.

A döntésnek jóformán alig volt sajtóvisszhangja, ami valószínűsíthetően arról árulkodik, hogy bár a téma hatalmas jelentőséggel bír, a közvélemény, így az újságírók előtt mégsem teljesen világos, mi áll, vagy állhat annak hátterében, illetve milyen következményei lehetnek. A közvélemény például joggal hiheti, hogy a hatósági ár egyet jelent az alacsony, fogyasztókat védő energiaárakkal, azaz a parlament döntésével a magyar háztartások és ipari szereplők jól jártak. Ez azonban tévedés.

Az Európai Unió immár 15 éve fogadta el, azóta lényegében változatlan, új alapokra helyezett energiapolitikáját. Ennek célja az európai versenyképesség és ellátásbiztonság erősítése, a környezeti szempontok figyelembe vétele mellett. A nemes célokhoz az európai döntéshozók eszközként a piaci liberalizációt rendelték, valamint világos és átlátható árképzést, továbbá kiemelték az energiahatékonyság fontosságát is.

Az árak kétségtelenül kulcsszerepet játszanak az energiapiacon, többek között elsődleges jelzésként működnek a fogyasztók számára: az alacsony árak például bizonyítottan pazarlóbb energiafelhasználási szokásokat generálnak. Számos olyan szereplő van az energetikában, akinek monopolisztikus helyzetéből adódóan lehetősége van az árakat komolyan és negatívan befolyásolni. Az államnak a fogyasztók érdekében ezeket a törekvéseket megfelelő eszközökkel és erőteljes lépésekkel kellene letörnie. Erre hivatottak pl. az energiaregulátorok, esetünkben a Magyar Energia Hivatal (MEH).  A Hivatal – mint a legtöbb európai energiaregulátor – számos funkciót lát el: ezek általánosságban az energiaipari engedélyesek szabályozása, az áralkalmazás és a fogyasztóvédelem, valamint a tájékoztatás. Emellett a hazai liberalizációs folyamatok beindulásával egyre nagyobb súlyt kap a versenypiac felügyelete, a verseny elősegítése és tisztaságának megőrzése, annak kikényszerítése, illetve a versenypiaci környezet folyamatos figyelése, szükség esetén változtatása, valamint annak kezdeményezése. Ahogy a liberalizáció kiterjedtebb lesz, úgy szűkül a Hivatal szerepe az utóbbi funkciókra.

Tavaly nyár óta (amikor a villamosenergia-piac után a gázpiac is elnyerte a teljes liberalizációt) az EU szabályozás értelmében bármely fogyasztó megválaszthatja energiaszolgáltatóját, ugyanúgy, ahogy például mobil- vagy internet szolgáltatót váltunk. Ettől az időponttól tehát a kormányoknak vagy minisztereinek (elvileg) semmi keresnivalója nem lehet az áram vagy gáz árának meghatározásában. Ezeket a piac és a verseny dönti el, ezt pedig árgus szemekkel figyeli a megfelelő hatóság. Ahhoz, hogy a már felsorolt funkciókat a magyar energiahivatal maradéktalanul el tudja látni, elengedhetetlen, hogy független legyen, mind a politikától, mind az energetikai cégektől, de legalább ennyire fontos a szakmai kompetenciájuk is. Magyarországon eddig minden kormány megpróbálta saját szája íze szerint alakítani a hivatal munkáját, ami sajnálatos módon sikerült is.

Sokan tehetik most fel a kérdést, hogy miért nincs verseny, így a fogyasztók az alacsonyabb árakon keresztül miért nem élvezhetik a verseny előnyeit? Lehetne erre a kérdésre hosszan is válaszolni, de most elégedjünk meg annyival, hogy a politika és az előző kormányzat – az akkori ellenzék aktív támogatásával – meg akarta kímélni a kisfogyasztókat attól a „nyűgtől”, hogy a szolgáltatók közötti versennyel törődjön, vagy hogy az ajánlatok között válogasson. Ezzel egyúttal a szolgáltatókat is megkímélték attól, hogy versengjenek legnagyobb tömegű, de legkisebb fogyasztóikért. Ha pedig nincs verseny, akkor tulajdonképpen a hatóságnál kell elérni a „jó” árat. A tájékozatlan fogyasztók úgysem fognak reklamálni, és a sárgacsekkes befizetők még jó sokáig megmaradnak abban a hitben, hogy a politikának van dolga ezen a vidéken. És az a dolga, hogy alacsony tartsa az árakat.

Magyarországon az EU áraihoz hasonlítva a gázár átlagosnak mondható, de nagyon úgy tűnik, hogy még mindig nem fedezi a lakossági ár az ehhez kapcsolódó összes költségtételt. A villamosenergia-ár ugyanakkor meglehetősen magas. Miért is lehet ez? Nézzünk két példát.

1. KÁT – E három betű a kiemelt átvételi tarifát jelöli. Ez a piaci árnál magasabb tarifa hivatott a környezetileg kedvezőbb energiatermelést támogatni. Az eredeti cél szerint ez az eszköz hivatott a megújuló energiaforrásokon alapuló beruházásokat helyzetbe hozni az energiaszektorban. A támogatotti körbe azonban az évek során igen sok olyan létesítmény is belekerült (belobbizta magát), amelynek nem feltétlenül van itt a helye. Így kaphatnak „zöld támogatást” a környezet számára előnyösnek éppen nem mondható szenes erőművek. Ennek köszönhetően nőtt meg jelentősen a KÁT éves összege, ezért pedig minden magyar áramfogyasztónak fizetnie kell, a számláján keresztül finanszírozva a nem feltétlenül támogatandó technológiákat. Itt meg kell jegyezni, hogy éppen tavaly év végén került meghosszabbításra ez az instrumentum az elhíresült Podolák-Fónagy módosító-csomag által. E változtatás nélkül akár már idén is csökkenhettek volna a villanyárak. Fónagy János most az energetikáért felelős minisztérium államtitkára.

2. Szénfillér – Ez a tétel egyes-egyedül a vértesi erőmű életben tartásáról szól, és már régen nem filléres tétel a magyar fogyasztók számláján sem. Egyes számítások szerint az elmúlt évtizedben 120 milliárd forintot költöttünk erre, amit ma már ugyancsak a számlánkon írnak jóvá.

A fenti két tétel egyértelműen torzítja az árat. És nemcsak a lakosságnál jelenik meg, hanem a versenypiaci árakra is rárakódik. Szerepük nem tisztázott. Az átláthatóságot nemhogy segítenék, de sokszor zavaróan keverednek benne a foglalkoztatási, regionális, szociális, környezeti és egyéb politikai szempontok. Mindkét esetben meg lett volna az esély az értelmes, gazdaságilag, környezetileg és társadalompolitikai szempontból is sokkal racionálisabb döntések meghozatalára. A vértesi erőmű esetében több mint egy évtizede húzódik ez a döntés.

Régiónkban az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján a hatósági energiaár egyet jelent a politikailag „elfogadtatható” árakkal. A sajtóban megjelent hírek, interjúk is arra engednek következtetni, hogy az árakat a kormány alacsonyan kívánja tartani. Ez pedig vagy azt jelenti, hogy az állam különböző csatornáin adó formájában fogjuk átláthatatlan módon átszivárogtatni a szükséges összegeket a közmű cégeknek, vagy a lakosság helyet az ipari fogyasztókra hárul az így keletkezett többlet teher. Az előbbi verzió adóemelést, az utóbbi pl. magasabb kenyérárat, versenyképesség-romlást és ezeknek összes következményét hozza maga után. Az energiahordozók importárát, a szolgáltatók és energiatermelők költségeit és profitját tehát végül az ország így, vagy úgy, de ki fogja fizetni. Azok ugyanis nem jótékonysági intézmények, de miért is kellene, hogy azok legyenek. Tavaly például azért nem csökkent a gáz ára, mert az elmúlt évek alatt felhalmozott – a nyomott áraknak köszönhető – adósságot fizettük vissza az E.ON-nak. A nyomott villamosenergia-árakat hosszú ideig az MVM vesztesége, tehát negatív osztalék formájában szenvedte el az állam.

Az új kormány megalakulása előtt sokat hallottunk, olvashattunk nagyszabású energiahatékonysági programokról. Vajon lehetséges-e megalapozott döntéseket hozni akár a kapcsolódó támogatáspolitikáról, akár az egyes beruházásokról, azok finanszírozásról átláthatatlan, kiszámíthatatlan piaci körülmények között? A verseny, az átlátható árképzés, a fogyasztóknak adott világos jelzések elengedhetetlen feltételei a hosszabb távon is racionális beruházási döntéseknek mind a vállalati, mind pedig a lakossági, vagy önkormányzati szektorban.

A valós költségeket tükröző árak leginkább nem hatósági árazás formájában születhetnek. A már említett EU energiapolitika szerves folytatása az lenne, ha a kormányzat a versenyt serkentő intézkedéseket tenne. Ha ehhez szükséges jogszabályokat terjesztene be a parlament elé, és nem ezzel ellentétes törvénymódosításokat nyújtatna be egyéni képviselői indítványként, megkerülve ezzel a közigazgatási és egyéb egyeztetések rögös útját. A fentiekben szintén vázolt független hivatal pedig szakmailag felvértezett apparátussal ellenőrizné a piac működését és kiszűrné a torzító tételeket, letörné a monopolszereplők erőfölényét és betartatná a szektor szereplőire vonatkozó – sokszor meglehetősen bonyolult – törvényeket.

Ámon Ada

Energia Klub
igazgató

Ajánlott tartalom

A cseh képviselőház után a szenátus is megszavazta az energetikai árplafon bevezetését

A cseh képviselőház után kedden este a szenátus is megszavazta a kormány által előterjesztett energetikai árplafon, az áram és a földgáz árának maximalizálását. Az energiatörvény módosítását most már csak az államfőnek kell aláírnia, hogy életbe léphessen. Ez azonban formalitásnak tekinthető, mert Milos Zeman már jelezte, hogy egyetért az intézkedéssel.