Hosszabb távon 300 megawatt teljesítményre lesz alkalmas Tanzánia felépülő szélerőmű parkja, melyhez „csatlakozik” a geotermikus áramtermelő kapacitás is. Jelenleg még „csak” a mezőgazdasági öntözéshez szivattyúznak vizet szélturbinák segítségével.
Bővebben150 millióból korszerűsítés: napkollektor és geotermikus energia az iskolában
Korszerűsítik 150 millió forintos európai uniós forrásból a Tolna megyei Tamásiban a Béri Balogh Ádám Gimnáziumot és Kollégiumot.
BővebbenRekordot döntött a Tesla Model S
Bár Kínában rossul szerepel a Tesla, a Model X bevezetését pedig elhalasztották, a Model S rekordot döntött: 2015 első pénzügyi negyedévében 10 030 darabot adtak el belőle. Összességében az első negyedévben 55 százalékkal több autót adtak el, mint 2014 első negyedévében, egy évvel ezelőtt.
BővebbenBefejeződött a Rezéti-Duna kotrása
Befejeződött a Gemencben a Rezéti-Duna élőhelymegőrző kotrása, amelynek során 200 ezer köbméternyi hordalékot távolítottak el a mellékág három kilométeres szakaszából - közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) igazgatósága pénteken az MTI-vel.
BővebbenElkészült Bécs első gyalogostérképe
Titkos átjárók, sétáló- és bevásárlóutcák, cipészek, ivókutak és nyilvános vécék egyaránt szerepelnek Bécs első gyalogostérképén, amely a Gyaloglás Éve alkalmából készült el.
BővebbenHát ezért van egész Kalifornia pánikban – grafika
Nem is az a gáz igazából, hogy mekkora a szárazság arrafelé, hanem a trend, ami az elmúlt öt év tavaszi időszakaiból kirajzolódik (bár elég egyértelmű a színkód, azért mondom: a fehér-sárga-piros-bordó átmenet jelzi az egyre súlyosabb szárazságot):
BővebbenEgy perc alatt tölt fel a jövő aksija
A kütyüinkben lévő akkumulátorok ma mind lítium-ion alapokon működnek. Anno a nehezebb, nem annyira jól használható mindenféle lúgos megoldásokat váltották.
BővebbenKóborló hópárducokat láttak Szecsuán erdeiben
Lopakodó hópárducokat fedeztek fel a délnyugat-kínai Szecsuán tartomány hegyeiben több mint 4 ezer méter magasban, a pandák élőhelyén - jelentette a Vulungi Nemzeti Park munkatársának közlése nyomán a kínai média.
BővebbenHetven százalékkal csökkenhet a gleccserek területe Kanadában a század végére
A nyugat-kanadai gleccserek területe 70 százalékkal csökkenhet a 21. század végére, ami komoly gondokat okoz majd az energiatermelésben és a vízellátásban, de különösen súlyos következményei lesznek a helyi ökorendszerek szempontjából - erre a következtetésre jutottak a Brit Columbiai Egyetem kutatói, akik eredményeiket a Nature Geoscience legújabb számában ismertetik.
BővebbenAz energia ellátásba a szélerőmű is bedolgozott
Bükkaranyos – A szélerőmű rendszerére kapcsolt villanyautó gyorstöltő berendezés műszaki főpróbáját sikeresen tartották meg Bükkaranyos határában március 31-én.
Bővebben