Mintegy 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon az elmúlt 7-8 évben, ebből 2010 után 580 kilométer, és a terv az, hogy a következő években 1000 kilométernél is több kerékpárút épül - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.
BővebbenKeresési eredmények
Áram helyett sült galambot termel a naperőmű
Egy éves ultimátumot kapott a világ egyik legnagyobb naperőműve Kaliforniában, miután öt évvel megnyitása óta is csak kétharmadát termeli a remélt árammenyiségnek, és tömegével égeti meg a felette elszálló madarakat.
BővebbenNapelemes versenyautó a Tuning-show-n
Minden bizonnyal a Kecskeméti Főiskola napelemes versenyautója a leginkább környezetbarát autó 2016-os Tuning-show-n.
BővebbenUber helyett villanyautós Bubit indítana a BKK
Carsharing, azaz közösségi autóhasználati szolgáltatás beindításán dolgozik immár fél éve a főváros megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A cél egy környezetbarát rendszer felállítása lenne, amelyben csak elektromos autókat használnának.
BővebbenLondon takarékra kapcsol, jönnek az elektromos emeletes buszok!
Elkészült az első elektromos hajtású emeletes busz Londonban. A jól ismert ikon tehát külcsínben őrzi a tradíciót, de műszakilag már a modern igényekhez igazodik.
BővebbenCukorból jön a biogumi
A teljesen megújuló energiaforrásból származó bio-butadién gyártása sikeresen a kísérleti szakaszba lépett – jelentette be az Eni-hez tartozó polimer és elasztomer gyártó Versalis és a Genomatica biotechnológiai cég.
BővebbenHetvenöt gázüzemű autóbuszt vásárolt Miskolc
Hetvenöt új, környezetbarát, gázüzemű, alacsonypadlós, MAN gyártmányú autóbusz áll menetrendszerinti forgalomba Miskolcon, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a járművek pénteki átadásán azt mondta, a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban 1500 milliárd forint jut közlekedési fejlesztésre, Miskolc polgármestere pedig úgy fogalmazott, hogy folytatják a város közösségi közlekedésének modernizálását.
BővebbenMiért döntsünk a napelemek mellett?
Szinte nincs már olyan személy, aki ne hallott volna valamilyen módon a napelemekről és az előnyeiről, vagy esetleg a hátrányairól. Nem véletlen, hogy ennyire elterjedt lett ez a fogalom, hiszen egy olyan rendszerről beszélünk, amely energiatakarékosságáról híres.
BővebbenJönnek az újrahasznosított akkuk
Ami tegnap még egy hibrid autó akkumulátorában volt, az holnap már a gyerek zenélős játékába is belekerülhet, no meg az összes többi kütyünkbe.
BővebbenA Pininfarina megmutatta, milyen lehetne a jövő versenyautója
A H2 Sportot hidrogén hajtja, az elektromotor 503 lóerővel repíti a gépet. Egy igazi különlegességgel lepte meg a közönséget kedden a Pininfarina a Genfi Autószalonon.
Bővebben