A Rinspeed legújabb tanulmányautójának olyan az ajtaja, mint a kék Ikarusnak, és inkább állni kell benne, mint ülni.
BővebbenKeresési eredmények
Kína belefullad a szmogba
Pekingben január végén a helyiek öt napon át nem látták a Napot, a légszennyezés olyan durva volt, hogy a műszerek szó szerint nem tudták mérni, a látótávolság a belvárosban az ötven métert sem érte el.
BővebbenNicholas Stern: Tévedtem a klímaváltozással kapcsolatosan – sokkal, sokkal rosszabb a helyzet
A 2006-ban kiadott Stern-jelentés az első közgazdasági szempontból megírt tanulmány, amely elemezte a klímaváltozást és annak lehetséges gazdasági hatásait. Ma már Stern nyíltan beszél a fokozott gazdasági veszélyekről, mivel a bolygó kevesebb szén-dioxidot nyel el és úton van az átlagos 4 C°-os hőmérsékleti emelkedés felé.
BővebbenNapelemes hátizsák a suliba
Javában tart az iskola szezon de, sok tanszert minden évben le kell cserélni. Szerencsére már ezeknek is vannak környezetvédő alternatívái. Újrafelhasznált fényképezőgépekből készült számológéptől napelemes hátizsákig egyre bővül azoknak a termékeknek a választéka, mellyel zöldebbé tehetjük a tanévet, ezekből mutatunk be egy párat.
BővebbenJégmentesen egész télen
A hangyasav lehetővé teszi az utak és kifutópályák környezetbarát jégtelenítését és számos egyéb területen is sikeresen alkalmazható.
BővebbenA PUMA újrahasznosítható új kollekciója az InCycle
A PUMA bemutatja az InCycle kollekciót, mely a márka első olyan kollekciója, mely az újrahasznosítási ciklust teljesen bezárja, azaz minden eleme biológiailag lebomlik vagy újrahasznosítható. A márka ezáltal még közelebb került azon céljához, hogy csökkentse ökológiai lábnyomát és a legfenntarthatóbb sportlifestyle márka legyen.
BővebbenLEED arany fokozatot kapott a K&H Csoport új budapesti székháza
Környezettudatos irodaépületként megkapta a kiváló energiahatékonysági és környezetvédelmi tervezésért járó arany fokozatot a K&H Csoport új budapesti székháza, amely a Millennium Városközpont területén áll. A LEED-minősítés (Leadership in Energy and Environmental Design) táblaavató ünnepségét csütörtökön tartották.
BővebbenElektromos busz a schladmingi alpesi sívilágbajnokságon
Az eddigi legfenntarthatóbb sportesemény megrendezésé tűzték ki célul a napokban zajló alpesi sívilágbajnokság rendezői az ausztriai Schladmingban.
BővebbenAz EU fejlesztené az alternatív üzemanyagok infrastruktúráját
2020-ig több CNG és LNG töltőállomás létesülhet.
BővebbenAz első magyar környezeti tanácsadó iroda: ökoszolgálat
Az ökoszolgálat az első olyan magyarországi szervezetet, amelynek célja segítséget nyújtani a lakosságnak a környezetbarát életmód felvételében. A társulás küldetése, hogy pozitív példákkal, praktikus ötletekkel, szakmai tudásukkal minél több embernek segítsenek a takarékosabb, környezettudatosabb életmód kialakításában.
Bővebben