A piacvezető energetikai és automatizálási cégcsoport, az ABB is jelen volt a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) 59. Vándorgyűlésén, ahol Steven Dorresteijn, a cég vendégelőadója ismertette az elektromos járművek (EV) töltő-infrastruktúrájának jelenlegi helyzetét és jövőbeli irányát.
BővebbenKeresési eredmények
Önmegsemmisítő csomagolás
Jól emlékszem még a 60-as évek végére, amikor is Pesten feltűntek az első műanyag reklámszatyrok. A Herzmansky vagy a Gerngross – Bécs két legelegánsabb áruháza – szatyraival sétáló nő után nem a csinos lába, hanem a műanyag zacskója miatt fordultak meg a népek…
BővebbenLéghajtásos gálafutam Kecskemét főterén
Szeptember 8-án ismét versenypályává válik Kecskemét főtere, ahol a tavalyi pneumobil gálafutamot követően ezúttal az elektromos járművek seregszemléjét rendezi meg a Kecskeméti Főiskola.
BővebbenToyota Yaris hibrid vagy Honda Jazz hibrid
Melyik lesz a nyertes a két népszerű hibridautó közül?
BővebbenMűanyag-alapanyag készülhet cukorból
Környezetbarát, politejsavból készülő műanyag előállításán gondolkodik a vidékfejlesztési tárca; az ötlet akár a cukorrépa-termesztés fellendítését, illetve cukorgyár építését is generálhatja - mondta Illés Zoltán, a minisztérium államtitkára pénteken Szerencsen.
BővebbenTöltsd a nap erejével az iPad-ed
Az iPadek és hasonló táblagépek forradalmasították a hordozható számítógépek piacát, sajnos az akkumulátor lemerülése még mindig akadálya a teljes szabadságnak.
BővebbenElektromos Infiniti LE koncepcióautó a Párizsi Autószalonon
A környezetbarát, ugyanakkor nagyteljesítményű luxusautók gyártását célul kitűző Infiniti újabb jelentős lépést tett célja elérése felé az Infiniti LE teljesen elektromos Concept modell megalkotásával, amely minden ízében valódi Infiniti, mindössze egy dolog hiányzik belőle: a kipufogó.
BővebbenAntwerpenben megnyitották a világ legnagyobb vízen lebegő úszómedencéjét
A belga város lakói még kiélvezhetik a nyár végi strandidőt, mivel augusztus 14.-én megnyitotta kapuit a Badboot, egy átalakított komp, fedélzetén a világcsúcstartó 120 méter hosszú medencével, két koncertteremmel, terasszal és étteremmel.
BővebbenÚjrahasznosulnak az iPhone 4s-ek
Ennél biztosabb jele nem is lehetne az iPhone 5 közelgő megjelenésének: az Apple bevezette a jelenlegi csúcstelefonját, az iPhone 4S-t a Reuse & Recycle programba, vagyis a cég maga vásárolja vissza a használt telefonokat, hogy aztán környezetbarát módon újrahasznosítsa azokat.
BővebbenHibrid autóbusz-hálózat fejlesztése Madridban
Madrid bejelentette, hogy a város és régiója a Szállitás-modernizációs Terv keretében olyan autóbuszokkal egészíti ki a jelenlegi parkot, amelyek modernebbek, kényelmesebbek és jobban megfelelnek a környezeti szempontoknak.
Bővebben