A washingtoni Auto Show-n az idei Green Car Vision Award díját a Chevrolet Volt nyerte el.
BővebbenKeresési eredmények
Barack Obama az éghajlatváltozásnak szentelt világfórum összehívását kezdeményezte
gazdaságilag legfejlettebb országok képviselőit tömörítő, az éghajlatváltozásnak szentelt nemzetközi fórum összehívását kezdeményezi Barack Obama amerikai elnök, hogy elősegítse az üvegházhatásról szóló új ENSZ-egyezmény létrejöttét.
BővebbenMár a cseresznyevirágzás sem a régi
Évről évre japánok milliói köszöntik a tavaszt hírül adó cseresznyevirágzást, de az éghajlat felmelegedésével ezt az ünnepet is előre kellett hozni; a szigetország lakóit aggasztja a változás.
BővebbenEddig egy millió hibridet értékesítettek
A Toyota japán autóipari cég vegyes üzemelésű hibridautóiból 1 milliót értékesítettek már az Egyesült Államokban. A japán gyártó bejelentése szerint ez a környezetbarát jármű népszerűségének jele, ugyanis hét évig tartott, amíg 500 ezret tudtak a kocsiból eladni, a második 500 ezer eladásához viszont csak két évre volt szükség.
BővebbenGenfi autószalon: idén is a zöld technológia a középpontban
A legtöbb gyártó idén is a zöld technológiák felé kacsintgat a 79. Genfi Autókiállításon; a gazdasági válságnak viszont nyomát sem látni.
BővebbenMegújuló energiaforrások az Antarktiszon
Rothera kutatóállomás (Antarktisz), 2009. január 26., hétfő (MTI/Reuters) - Nem könnyű túlélni a csontig hatoló hideget és a téli sötétséget az Antarktiszon, arról nem is szólva, hogy rengeteg energiát igényel az ott lévő kutatóállomások működtetése. Egyre inkább teret nyer azonban a megújuló energiaforrások használata a fosszilis tüzelőanyagok mellett.
BővebbenA gazdasági válság miatt a zöld autók fejlesztése is késik
A környezetkímélőbb autók fejlesztése jelentős késedelmet szenved a gazdasági válság miatt Amerikában és Japánban is, kisebb összegek jutnak az újabb energiatakarékos, hibrid modellekre.
BővebbenÖnálló márkává válhat a Toyota Prius
Önálló autómárkává válhat a Toyota sikeres hibrid modellje, a Prius, amelynek egy kisebb és egy nagyobb változatát is piacra dobnák - közölte a japán gyártó amerikai képviselete.
BővebbenÚj hibrid autó a Hondától
A párizsi autószalonon bemutatkozott a Honda elektromos-benzines modellje, az új Insight. Az öt ajtós, a vállalat szerint elfogadható árfekvésű családi autó értékesítését jövő tavasszal kezdik meg Japánon kívül Európában és Észak-Amerikában.
BővebbenA Sanyo a napelemgyártás erős fejlesztését határozta el
A magyarországi napelemgyártás további növelését is fontolgatja a japán Sanyo konszern, és Mexikóban is hasonló fejlesztéseket szeretne. Az amerikai PC World amerikai szaklap értesülése szerint ugyanakkor a gyártó új napelem-előállító üzemet avatott, Japán nyugati részén is, ezzel már három üzeme ontja a megújuló energiát hasznosító berendezéseket az anyaországban.
Bővebben