Méghozzá nem is akármilyen. Miután a GT Advanced Technologies és Cupertino partnerkapcsolata kútba esett, komoly problémaként jelentkezett az is, hogy a GTAT által ígért 2000 munkahely is elúszott.
BővebbenKeresési eredmények
Passzívház Angyalföldön
Átadták Magyarország, sőt Kelet-Európa legnagyobb, száz lakásos, úgynevezett passzívházát a XIII. kerületben. A Zsinór utca és Jász utca sarkán épített lakásokat a megszokottnál sokkal vastagabb réteggel szigetelték.
BővebbenBányakoncessziókat ír ki a kormány
Az idén először, egyelőre tesztjelleggel szénbányászati koncessziókat ír ki Magyarország – írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
BővebbenSzázmilliókat spórolna évente megújuló energiával a szegedi egyetem
A rezsicsökkentést több milliárd forint értékű beruházásokkal kívánják elérni, de így is megéri. Egyedülálló magyar szabadalmi megoldással, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ parkja alatt húzódó szennyvízcsatorna melegével fűtenék a József Attila Tanulmányi és Információs Központot Szegeden.
BővebbenTovább fúr Győr környékén a PannErgy
Megkezdte a győri projektjének keretében a második geotermikus kút fúrását a PannErgy, tájékoztatott a társaság.
BővebbenMilyen hatással vannak a zuhanó olajárak a megújuló energiapiacokra?
Az OPEC a napokban döntött arról, hogy nem csökkenti a napi 30 millió hordós együttes kitermelési kvótáját. Az elmúlt hónapok során az olajár évek óta nem látott mélységekbe süllyedt, a kőolajexportáló országok döntésének hatására pedig a következő időszakban még tovább csökkenhet. Az alacsony olajárak a múltban mindig negatívan érintették a napenergia-, szélenergia- és biomassza piacokat.
BővebbenGeotermális erőmű épül Battonyánál 116 millió euró befektetésből
Nagyteljesítményű geotermális erőmű épül Battonyánál 116 millió euró befektetésből. A "Dél-Alföldi EGS erőmű" projekt 39,3 millió euró uniós támogatást kapott az innovatív, megújuló energiák előállítását támogató NER300 program keretéből - jelentette be kedden délután Gajda Róbert Békés megyei kormánymegbízott Békéscsabán sajtótájékoztatón.
BővebbenBeindulhat a PannErgy
Felpörögtek az események a PannErgynél az elmúlt egy évben, a vállalat több kedvező hírrel is megörvendeztette a befektetőket. Az árfolyam azonban egyelőre ezekre nem reagált érdemben, így véleményünk szerint mostanra egy kedvező hozam-kockázat profilú lehetőség is kibontakozhat a részvény piacán. Konzervatív feltételezéseken nyugvó kalkulációink szerint 400 forint a részvények reális értéke.
BővebbenInnováció az AQUAPLUS Kft-től
Fejlesztés eredményeként már rendelkezésre áll egy olyan technológia, amely – a különféle alkalmazások során – jobb hatásfokkal képes biztosítani a termálvíz megfelelő hőmérsékletét.
BővebbenMegnéztük milyen a hőkút
Másodpercentként több mint száz liter 98 fokos víz érkezik a geotermikus kútból, amely a jövőben a győri távhőrendszert is ellátja.
Bővebben