A használt mobiltelefonokból 41 féle értékes anyag nyerhető vissza, a leadott készülékekért levásárolható pontokat lehet kapni az Elő a telóval elnevezésű május végéig tartó gyűjtési akcióban - mondta Áder János volt köztársasági elnök az oktatási intézményekben szervezett Fenntarthatósági témahéten megtartott előadásában, pénteken.
BővebbenKeresési eredmények
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, mégsem prioritás a környezet- és klímavédelem az Unió közeljövőjéről szóló dokumentumban
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) először közreadott, alkalmazkodásról szóló jelentése 36 klímakockázatot sorolt öt fő csoportba (élelmezés, egészségügy, infrastruktúra, gazdaság és pénzügy, ökoszisztémák).
BővebbenAz állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban
Az Agrárminisztérium (AM) a jövőben is elkötelezett az ágazat segítése mellett, a magyar állattenyésztők és állattartók számára uniós összehasonlításban a legnagyobb számú támogatási jogcím áll rendelkezésre - mondta az AM parlamenti államtitkára csütörtökön Hódmezővásárhelyen, a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár megnyitóján a minisztérium közleménye szerint.
BővebbenAz EP jóváhagyta a nettó nulla kibocsátású iparról szóló jogszabályt
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a nettó nulla kibocsátású iparról szóló jogszabályt, melynek célja az, hogy az Európai Unió belső piacán megvalósulhasson az ipar szén-dioxid-mentessége - közölte az uniós parlament csütörtökön.
BővebbenA klímaváltozás miatt vándorolni kényszerülőkön segítenének
A káros klímaváltozás miatt elvándorolni kényszerülők megsegítését célzó alap létrehozását jelentette be szerdán az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), mely 2025 végéig 100 millió dollárt (36,8 milliárd forint) gyűjtene össze a rászorulóknak.
BővebbenMegtévesztés miatt indítanak eljárást 20 légitársaság ellen
Az Európai Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok húsz légitársaság ellen indítottak eljárást megtévesztő "zöldre festési" gyakorlat miatt - közölte kedden a brüsszeli testület.
BővebbenAz Uniónak katalizátorként kellene részt venni a zöld átátállási folyamatban
Az Európai Uniónak, a tagállamoknak katalizátorként kellene részt venni a zöld átállási folyamatban, nem pedig kényszerpályának tekinteni azt, és akkor sokkal egyszerűbb lenne az átállási folyamat - jelentette ki Tánczos Barna szenátor, volt román környezetvédelmi miniszter csütörtökön egy temesvári vállalkozói konferencián.
BővebbenÚjabb kiválóságok és zöldipari innovációk a Környezet Védelméért díjak átadásán
Különleges helyszínen, a Duna vizén ringatózó Európa Hajón került sor – több mint 200 vendég jelenlétében - a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének 23. Országos Találkozójára és a Környezet Védelméért Díjátadó Gálájára.
BővebbenFiatal korban el kell sajátítani a közös tudást a környezetvédelmi kihívásokról
Fontos minél fiatalabb korban elsajátítani a közös tudást a környezetvédelmi kihívásokról - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Hetényben, ahol előadást tartott a Fenntarthatóság Témahét keretében tartott rendezvényen kedden.
BővebbenTelepíthetünk napelemes rendszert az erkélyünkre?
300-400 ezer forintos napelemes rendszerek, hamarosan a hazai erkélyeken is megjelenhetnek.
Bővebben